Ma költözünk a bolttal az új helyre!

Több, mint két hónapos előkészület és szervezés után, ma költöztetjük be a boltot a Baross út 91-es szám alatt található üzlethelyiségbe.

Nagyobb, frekventáltabb – Postával közvetlenül szemben, úgyhogy mikor mész pénzt felvenni, nyugodtan betérhetsz hozzánk is szétnézni 🙂 – helyen fogunk tovább dolgozni, és lesz még pár újítás is.

Az első mindjárt az, hogy – ilyet még nem láttam máshol egyébként – elő webkamerás közvetítést nézhetsz éjjel-nappal a boltról. Nem kell hozzá semmi más, csak a böngésződ, meg a megfelelő link ismerete, és máris benézhetsz, mi történik éppen.

Az új hely olyannyira nagy, hogy valószínűleg a LAN partykat is tudjuk majd itt tartani, tehát azokról is élő közvetítést láthatsz.

Igazság szerint spontán kialakult már egy klubszerű közösség, ami rámutatott arra, hogy ezt igénylik a törzsvásárlók, tehát ebbe az irányba érdemes haladni. Jó a hangulat, zajlik az élet, hasonló érdeklődésű felhasználók jönnek össze, mi pedig nyitottak vagyunk az ilyesmire.

Majd teszek fel képet az új bázisról, és hamarosan kinn lesz az állandó élő közvetítés oldala is.

Utóirat: közben még a cég is megváltozott, már nem a Vírus Kommandó Bt. az irányító szerv, hanem a PC Kommandó Kft.

Ezek voltak rövid híreink, kellemes hétvégét 🙂

Kapcsolódó bejegyzések:

Ma költözünk a bolttal az új helyre!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Géza

    Kedves Rita
    Azt szeretném kérdezni, hogy egy ideje a Tőled érkező leckékben / a bevezető szövegben / a hosszú magánhangzók nem jelennek meg. Helyettük rombusz alakban kérdőjel szerepel.Van még egy hely ahonnan kapok anyagokat, ott ugyanez a gond.Nem vagyok túl jártas még ebben a dologban, ezért fordulok hozzád.

    Válaszodat előre is köszönöm Géza

  2. Vidi Rita

    Kedves Géza!
    Annyi biztos, hogy nálunk nem történt karaktermódosítás változás – legalábbis én nem kezdeményeztem. Úgy vettem ki a szavaidból, hogy eleinte jó volt, most meg már nem…

    Mivel nézed a leveleidet? (közben utána járok, hogy nálunk mi a helyzet…)

  3. Géza

    Kedves Rita

    Én a t-online levelezőrendszerét használom. Ez a probléma jó 1 hónapja jelentkezett. Ha bárkitől emailt kapok az működik rendesen. Feliratkoztam egy fotóstanfolyamra, ott ugyanez a helyzet.Ez csak akkor jelentkezik, ha megnyitom az emailt, ha rákattintok az általad küldött linkre ott már minden O.K. Tehát csak a bevezető részben tapasztalható.
    Egyúttal szeretnék boldog nőnapot kívánni.

    Köszönettel Géza

  4. Tóthné Ildiko

    Kedves Rita ! már egyszer elvégeztem a tanfolyamot, de még mindég maradtak üres részek amiket nem értettem, ezért iratkoztam fel ujra a tanfolyamra. Szinte minden ismerősömnek felhivtam a figyelmét, hogy igen, nagyon sok érdekes és hasznos dolgot kapunk Tőletek, amiért KÖSZÖNET!! Már sokat visszajeleztek, hogy igen, résztvevői a tanfolyamnak, ami számomra is öröm, mert segithettem az idősebb korosztálynak is a számitógépes ismeretek megszerzésében és bővitésében.
    Azért lenne egy kérdésem, hiszen most éppen a leckék mentését taglaltad egy videoban ami sokkal személetesebb, mint eddig a leirtak alapján. Nekem csak egy gondom van, hogy a videot hogyan kell elmenteni????? -hiszen erre is szükség lenne, mert ebben bővebbek és érthetőbben a tanácsok. Segitségedet előre is köszönöm! ildiko

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.