Egy pár hete arra lettem figyelmes, hogy a mostanában, az általam legkedveltebb fórumon, ritkán látok egy addig meglehetősen aktív illetőt. Néhány perc alatt kiderült, hogy cirka 1000 hozzászólás után úgy kivágták, mint a macskát.. khm.. Hogy miért? Ha mindkét fél véleményét felvázolnám, 30 oldalas lenne ez a lecke, a lényege annyi a történetnek, hogy az illető, kitiltott fórumozó, többedszerre nem tartotta be a fórum írott és íratlan szabályait, ezért a fórum üzemeltetői Viszlát! felkiáltással megnyomták a kirúgás gombot.

A való életben azzal kezdődik a szocializációnk, hogy megszületünk: azonnal játékszabályok, korlátok, törvények között találjuk magunkat, és a szüleink, családunk segítenek igazodni a néhol rideg, néhol értelmetlennek tűnő előírásokhoz, hallgatólagos megegyezésekhez.

Ezek nélkül a szabályrendszerek nélkül már halomra gyilkoltuk volna egymást, mi emberek. Persze nem kell semmit kőbe vésni azért, hogy működjön, hiszen az őskorban, írás nélkül is fennmaradt az ember, de ugye tudjuk, hogyan és mennyi ideig éltek.

A civilizáció velejárója az, hogy korlátok között vagyunk szabadok, de ezeket a korlátokat tekinthetjük úgy is, mint biztonságot adó védőkorlátokat.

Az internet a való élet, kissé torzult másolata, hasonló játékszabályokkal, azért, hogy élhető legyen a virtuális világunk is.

Amikor először hallottam egy ismerősömtől az internetről, akkor jóformán másról sem beszélt, csak a NETIKETT-ről. Olyan izgalmas volt a dolog, nekem nagyon tetszett, hogy az emberek, arc nélkül, az igazi önmagukat adhatják. Természetesen ennek az ellenkezője is igaz: az emberek az interneten bárki/bármi álarca mögé bújhatnak.

Alakíts ki magadról kedvező képet, de ne játszd meg magad!

Gyakran jártam úgynevezett Chat bulikba, ahol azok az emberek találkoztak, akik előzetesen már sokat beszéltek, játszottak, veszekedtek együtt valamelyik chat-en. Igazi önismereti tréningnek is felfogható az ilyesmi. Én az a típus vagyok, aki a jó oldalát próbálja domborítani a neten, és nem az a típus, aki egy virtuális álarc mögé bújva leszólja, bántja az embertársait. (Mert ilyen is rengeteg van, majd meglátod, ha eddig még nem találkoztál volna a jelenséggel.)

Az, hogy kiről milyen kép alakul ki az emberekben, nagyban függ attól, hogy hogyan ír!
Itt a neten jórészt az írással adjuk át magunkat másoknak, bár természetesen képeket és videókat is meg lehet osztani, de az még mindig nem a valóság, az még mindig nem teljes kommunikáció. Az még csak egy kép egy benyomás kialakítása.

Általában az íráson keresztül, és a mondanivalón keresztül elég gyorsan kialakul egy bizonyos kép a társainkról:

  • hmm, ez okos,
  • hmm, ez maximum 15 éves,
  • hmm, ez egy bunkó paraszt,
  • és még sorolhatnám.Jó móka elemezgetni mások személyiségét az írásaik alapján

Fontos: sose alakíts ki véleményt egy-két levélváltás, vagy bármilyen más írás elolvasása után. Se pozitívat, se negatívat. Helyezkedj várakozó álláspontra. Értek már borzasztó nagy csalódások és döbbentem már le a saját negatív megítélésem miatt is.

Itt a neten, egy picivel több lehetőséget kell adni másoknak, hogy az igazi énjüket kibontakoztathassák, mint a való életben. Itt ugyanis hiányzik a metakommunikáció. Hiányzik a testtartás, a taglejtés, a grimaszok, a tudattalan, árulkodó mozdulatok.

Nehéz kiszűrni például a hazugságot, hiszen nem látod a másikat, mikor löki a sódert, nem látod, hogy piszkálja épp az orrát, vagy remeg a keze, gyorsabban veszi a levegőt.
Így válunk könnyebben átverhetővé. Sajnos.

De ez még semmi: netikett ide vagy oda, néha borzasztóan kellemetlen légkörű beszélgetések tudnak kialakulni pusztán azért, mert a felek nem látják egymást, ezáltal leomlanak bizonyos gátlások. Vagyis sokkal könnyebb odamondani valakinek valami csúnyát, hiába, hogy személyesen sosem tennél ilyesmit.
Volt már arra példa, hogy a legagresszívabb fórumhozzászólóról kiderült, hogy egy végletekig békés és jó ember. Csak épp a neten kiveri nála a biztosítékot egyfajta viselkedésforma, és ő sem kontrolálja magát, mert minek, úgysem találkozik a haragosaival.

De mielőtt a dolgok elébe szaladnék, vegyük sorba az alapvető, udvariassági és illemszabályokat.

Kezdjük a két ember közti kommunikációval, az e-mail-lel:

  • Ha a munkahelyedről e-mail-ezel, akkor még mielőtt bármilyen általános normához próbálnál igazodni, az a legfontosabb, hogy a munkahelyed, e-mail-ekre vonatkozó előírásait betartsd. Ez munkahelyenként változó lehet, de nem árt vele megismerkedni.
  • Mindig abból indulj ki, hogy az elektronikus levelezés SEM 100%-ig biztonságos, tehát többek között törekedj a korrektségre is. Csak azt írd meg e-mailben, amit egy levelezőlapon is közhírré tétetnél.
  • A szerzői jogokat e-mailben is tisztelni kell.
  • Ha továbbküldesz (forward) vagy újrapostázol egy üzenetet, akkor ne változtasd meg annak a szóhasználatát. Ha ez egy Neked írt személyes üzenet volt, és egy csoportnak kívánod továbbadni, akkor kérj először engedélyt a feladótól.
  • Soha ne küldj „lánc” levelet elektronikusan. Ezek tiltottak az Interneten. Gazdasági, biztonsági és morális szempontokból is.
  • Hasznos tipp: légy konzervatív a küldésben és légy liberális a fogadásban. Nem szabad indulatos leveleket küldened (ezeket „flame”-nek nevezzük) még akkor sem, ha provokálnak. Másik oldalról viszont, ne legyél meglepve, ha ilyen levelet kapsz, és okosan teszed, ha nem válaszolsz ezekre. Ne az lebegjen a szemed előtt, hogy annak van igaza, aki utoljára szólalt meg!
  • Csak kivételes esetekben tekinthetsz el a levelezésben a subject (tárgy) megjelölésétől. Tiszteld meg a levelező partnered azzal, körvonalazod így a levél tartalmát. Főleg munkahelyen, munkaidőben, nem „illik” mondjuk vicces tartalmú, tárgy megjelölés nélküli levelekkel bombázni a másik felet.
  • Nem kötelező, de javasolt a levél végére beilleszteni a sablon aláírásodat, az elérhetőségeddel. Ez megkönnyíti a partner dolgát a beazonosítás esetében. Vannak, akik több száz e-mailt váltanak naponta, nem várhatjuk el mindenkitől, hogy fejből tudja egy e-mail címből, hogy Te ki vagy.
  • Légy óvatos a címzéssel. Vannak címek, amelyek egy csoportot jelentek, a cím mégis úgy néz ki, mintha egyetlen ember lenne. Légy tisztában azzal, hogy kinek írsz. (Például Google groups-nál)
  • Figyelj a cc:-kre a válaszoláskor (másolat). Amikor csak két ember között folyik a kommunikáció, akkor ne küldd el ezeket a leveleket másoknak.
  • Használj vegyesen kis- és nagybetűt, akárcsak a közönséges íráskor. A CSUPA NAGYBETŰ OLYAN, MINTHA ORDÍTANÁL!
  • Használj szimbólumokat hangsúlyozásra! Használj aláhúzás jeleket aláhúzásra!
  • Használj „mosolygókat” (smiley) a hangszín jelzésére, de bánj velünk takarékosan. 🙂 példa ilyen „mosolygóra” (döntsd oldalra a fejed és nézd meg úgy.) Azonban ne feltételezd, hogy egy „mosolygó” szerepeltetése rögtön eléri, hogy a címzett egyetértsen veled, vagy hogy egy egyébként bántó megjegyzés élét elvegye.
  • Aludj egyet, mielőtt érzelmektől fűtött választ küldenél egy üzenetre.
  • Légy tömör anélkül, hogy túlságon lényegre törő lennél. Amikor egy levélre válaszolsz, csak annyit idézz az eredeti anyagból, hogy érthető legyen a válaszod és ne többet. Rendkívül rossz szokás az egész levelet idézni a válaszban – töröld ki a felesleget.
  • Küldj egy rövid választ a feladónak, hogy megkaptad a levelét, ha úgy gondolod, hogy a levél fontossága szükségessé teszi ezt. Tedd meg ezt akkor is, ha részletesen válaszolni csak később lesz időd.
  • Az, hogy egy adott beszélgetésből ki mennyit ért meg, az erősen függ az adott szituációtól. Egy adott e-mail környezetben megtanult normák nem feltétlenül vonatkoznak általában az Internetet használó emberekkel vonatkozó kommunikációra. Légy óvatos a helyi szlenggel és a helyi rövidítésekkel.
  • Egy e-mail üzenet szállítási költsége nagyjából egyenlő a feladónál és a címzettnél (vagy szervezeteinél). Ez alapvetően eltér a hagyományos levéltől, a telefontól, a rádiótól, és a TV-től. Egy levél elküldése konkrétan hálózati szélességbe, tároló helybe, és CPU időbe is kerülhet. Ez az alapvető gazdasági oka, amiért nem illik kéretlen hirdetést küldeni e-mail-ben.
  • Ne küldj nagytömegű kéretlen információt az embereknek, mert az már kimerítheti a SPAM fogalmát. (forrás:www.mek.iif.hu/porta/szint/muszaki/szamtech/wan/kultura/rfc1855h.hun)

Ha többekkel kerülsz egy csoportba

Eddig ember-ember közti kommunikációról beszéltünk, de ejtsünk pár szót a régen olyan nagy divatú és újabban megint divatba jövő levelező listákról. Úgy néz ki az egész, hogy van egy tematikus levelező lista, amely létrejött mondjuk azért, hogy egybegyűjtsön minél több mozirajongót, és egy központi címre írva, sok százan kapják meg a levelet – akik jelentkeztek a levelező listára -, úgy, hogy az előzmények is látszódnak.

Namármost, régen is és mostanság is gyakran előfordultak vitás helyzetek, félreértésre okot adó szituációk, sőt, veszekedésekis. Erre a levelező listás dologra is létrejött néhány szabály, de erre most nem térek ki külön, de lényegében ugyan az vonatkozik rá, mint az e-mail-re, csak még több türelemre és
önuralomra int.

Mai napig népszerű információforrást és barátkozási lehetőséget biztosítanak a fórumok. Akár még
kereskedni is lehet egyes helyeken. Minden fórum üzemeltetője megalkot egy szabályrendszert, hogy
emberi szinten lehessen tartani a kommunikációt, mert mindig, mindenhol felbukkannak olyan
egyedek, akiknek semmi más céljuk nincs, csak a közösség bomlasztása.

Lássunk egy nagyon jópofa összefoglalót a www.tutorial.hu oldal fórumának tulajdonosától, Harder-től! (Figyelem, mielőtt elolvasod, nem árt megacélozni a lelked! Az írásból megtudod, hogy miért!)

Fórum etikett avagy mit illik és mit nem egy fórumon (by Harder – www.tutorial.hu)

„A kultúrált fórumozásnak van pár íratlan szabálya melyet nem csak itt, de máshol is érdemes betartani. Nem azért mert kötelező, nem azért mert én vagy más fórumon más admin mondja, hanem mert ezeket figyelmen kívül hagyva (valószínűleg) több fórumozóval is összetűzésbe fogsz keveredni.

Az összegyűjtött szösszenetek jórészt akkor születtek, amikor épp 100-adszorra botlottam valamelyikbe a fórumon, és elkezdtem írogatni őket egy txt-be ahelyett, hogy elküldtem volna a búsba az illetőt. A hangnem épp ezért lehet, hogy kicsit csípős lesz egyeseknek, de kinek nem inge ne vegye magára…

  • Regisztráció után nem kezdjük el a tagokat privát üzenetekkel bombázni, hogy „Kovács Pistike vagyok, és sürgősen segítségre van szükségem, úgyhogy vegyél fel ezen és ezen az MSN címen, majd segíts megoldani a problémámat csetelés közben”.

A fórum arra van, hogy írjunk bele, nem pedig társkeresőként szolgál. A fórumba írt kérdéseket és válaszokat mások is olvashatják és tanulhatnak belőle, már csak ezért is jobban megéri az ilyen jellegű segítségkérést publikusan intézni.

  • Mielőtt írunk a fórumba, több dolgot is megtehetünk annak érdekében, hogy a többiek ne szóljanak be. Olyan apróságokat például, hogy összeszedjük a gondolatainkat és azt érthető formában, nyelvtanilag helyesen írjuk meg. Fogalmazzunk úgy, hogy az egyértelmű legyen, mert senki nem szereti találgatn,i na vajon mire gondolhatott amikor ezt írta? Arra hogy… vagy arra hogy… A régebbi fórumozók általában az ilyen találgatós kérdéseket vagy morcosan reagálják le, vagy sehogy.
  • A fórumnak van egy hasznos, ámde valószínűleg rejtett szolgáltatása (kevesen találjuk meg és még kevesebben használjuk) a főoldalon melyet „keresés”-nek hívnak . Legyünk menők, legyünk trendik, használjuk csakazértis!
  • A fórumon nem követelőzünk. A fórum léte, fenntartása és a lehetőség, hogy írjunk bele mondjuk úgy hogy egy „szívesség”, amit egyrészt a fórum gazdája tesz azzal hogy üzemelteti, másrészt a fórum közössége tesz azzal, hogy ír bele. Neked, választ. Ezek nem alanyi jogon járnak.Ezért ha kérsz vagy kérdezel vmit, légy udvarias és ha kaptál valamit, köszönd meg. Például a választ a kérdésedre.
  • Ha megszólítanak a fórumon (kérdés vagy bármely egyéb formában), illik válaszolnunk, hacsak nem akarjuk, hogy parasztnak tartsanak.
  • A fórum nem IRC, nem MSN, nem ICQ és nem egyéb ilyesmi. A fórum egy olyan webes felület, ahol bár a tagok beszélgetnek egymással de a gondolataikat nem soronként írják be és nyomják az ENTER-t mint hülyegyerek a tamtam dobot. A rendes fórumozók összeszedik gondolataikat és egy kerek, egész, megfogalmazott hozzászólásként írják azt be.

Magyarán ha neked még nem esett le hogy miről is van szó: ne írj be 2 percenként 1-1 újabb hozzászólást csak azért, hogy kiegészítsd az előzőleg már meggondolatlanul (és sietősen) elküldött hozzászólásodat, inkább fogalmazgasd a hozzászólásodat fél óráig és írd bele egy txt-be a gépeden, majd ha úgy érzed, hogy „OK, ez most aztán kerek egész és megérett a küldésre!”, küldd el.

  • Mielőtt kérdést teszünk fel a többieknek, szétnézünk, hogy azt esetleg más előttünk már nem tette-e fel illetve, hogy született-e rá válasz. Senki nem szereti sokadszorra leírni ugyanazt csak azért, mert valaki lusta szétnézni írás előtt.
  • Ha beírtunk egy kérdést és arra nem jön rövid időn belül válasz, nem írjuk be hogy a mi kérdésünkre miért nem válaszol senki. A tagok nem vakok, valószínűleg elolvasták amit írtunk, a hallgatásnak több oka is lehet:

– a kérdés érthetetlen volt és nem lehet rá válaszolni
– a kérdés túl nehéz volt és senki nem tud rá válaszolni
– a kérdés már milliószor elhangzott és senki nem akar újra rá válaszolni

Azt meg ugye nem várjuk el hogy a kérdésünkre ha nincs válasz, majd minden egyes fórumozó beírja: „én nem tudom”.

  • A fórum lehetőség van a hozzászólások szerkesztésére (egyes csoportoknak hosszabb, másoknak rövidebb ideig, de van). Ha szükséges a már elküldött hozzászólást valamivel kiegészíteni, akkor használjuk a „szerkeszt” gombot, ne új bejegyzésbe tegyük bele hogy „ja és még azt elfelejtettem mondani, hogy …”.
  • A fórumon megnézzük, hogy lehet-e képet használni aláírásként. Van ahol tiltják a többi fórumozó érdekében (igen, a tutorial.hu-n is ez van mert gyorsabb a fórum megjelenése, nem kell nagyméretű képeket bámulnunk beszélgetés közben és hasonlók), ezt tartsd tiszteletbe. Ott az avatar, ott az aláírási lehetőség (szövegesen!), elégedj meg velük.
  • Új helyen regisztráció után illene megnézni a fórumszabályzatot, sokszor hasznos információkkal szolgálhat arról, hogy az adott helyen mit kínálnak és mit várnak el, mi hogy működik, mi miért van. Akkor nem fogja minden 3. újonnan regisztrált megkérdezni, hogy ő miért nem tud például új topicot létrehozni.
  • A hozzászólást nem kezdjük azzal, hogy „nincs kedvem végigolvasni az előző X oldalt, ezért inkább megkérdezem, hogy… Legyen kedvünk. Másoknak is volt kedve és vették a fáradságot, hogy beírják a válaszokat, úgyhogy olvassuk el, vagy használjuk a keresőt, vagy ne várjuk, hogy udvariasan 10-edszerre is beírják ugyanazt csak azért, mert mi lusták voltunk.
  • A számítástechnika nyelve az angol. Ehhez szokjunk hozzá. Nekem is fáj hogy nem a magyar, de ezzel együtt kell élni. Ha nem tudunk angolul, akkor jegyezzük meg ezt a 2 címet: http://dict.sztaki.hu/english-hungarian http://szotar.mokk.bme.hu/hunglish/search/corpus.

Ha egy angol szöveget még ezekkel sem tudunk annyira összetenni, hogy megértsük, akkor szóljunk a fórumon, hogy „igen, mi megpróbáltuk, használtuk a szótárat és a szavak egyes jelentései meg is vannak, de érthető kerek egésznek őket nem tudjuk összetenni”.

  • Amikor valaki olyan hozzászólására szeretnénk reagálni az idézet funkciót használva, aki egy hosszabb szöveget, nagyobb méretű képe(ke)t helyezett küldött a topicba, ne idézzük be az ő teljes hozzászólását, inkább hagyjunk meg belőle pár sort, amiben a lényegi infó van (vagy akár a hozzászólás elejét), és csak ezt csatoljuk a mi bejegyzésünkhöz. Ezzel rövidíthető 1-1 oldal hossza, áttekinthetőbb marad a fórum.
  • A fórumon a hozzászólások kategórizálva vannak annak érdekében, hogy az egyes témákat egy helyen, összeszedetten találjuk meg. Tehát hozzászólás előtt érdemes lenne körbenézni vajon mit hova lehet beírni, nincs szükség photoshop-os kérdésre a webprogramozás témakörben vagy épp fordítva. A fórum keresőjében van lehetőség a témák címére is szűrni, használd.
  • Ha a fórumon viselkedéseddel többször, vagy akár folyamatosan munkát adsz a moderátoroknak, sok jót ne várj! Ők is emberek, nekik is van jobb dolguk minthogy mások butasága vagy rosszindulata miatt pakolgassák a hozzászólásokat a helyükre, kiszedjék az oda nem illő írásokat vagy hogy ÁLLJ-t mondjanak offtopic veszekedés közben. Igen, ők vállalták, hogy ezt csinálják, de azért legyünk már megértéssel és belátással feléjük is, feleslegesen ne adjunk melót nekik.

Hozzám meg pláne ne gyere árulkodni, hogy XY moderátor mit csinált és, hogy te ezzel nem értesz egyet, mert egyrészt ez privátban nem érdekel (látom én is a fórumot és közbeszólok, ha valami nem tetszik) másrészt a moderátorokat én kértem fel erre a munkára és szerintem jól csinálják.

  • A fórumon a segítségkérés lényege, hogy ha valamit nem tudunk, akkor megkérdezzük a többiektől hogy tudnánk azt megoldani. Nem pedig az, hogy beírjuk „ki csinálja meg helyettem”.
  • Mielőtt a fórumban felteszünk egy kérdést, a választ megpróbáljuk megkeresni a google-ban. Ha ezt kihagyod és csak írsz ész nélkül majd a fórumozók látják, hogy erre a válaszra a google egyből kidobja a találatot, akkor nyugodtan könyveld el magadban hogy a legtöbbjük legszívesebben kilőne a Hold felé egy ágyúval. Még ha ezt nem is írják be a fórumba.
  • Bármiféle bejegyzést a fórumba csak egy helyre, egyszer teszünk be. Nem kell azt többször, mindenféle, általunk megfelelőnek tartott topicba, helyre beírni, mert nem hülyegyerek a többi fórumozó sem, ha érdekli a téma úgyis látni fogja és valószínűleg ír rá egy választ.
  • Amikor egy új topicot nyitunk egy fórumon, érdemes olyan címet adnunk neki, mely legalább valamelyest utal a témára. Ne adjunk meg címnek olyat, hogy pl. „Nagyon sürgős kérdésem van!” vagy hogy „Fontos!”. Az ilyen címekkel maximum annyit érhetünk el, hogy még az sem bejönni a topicunkba, aki esetleg tudna válaszolni a kérdésünkre, problémánkra.
  • A fórum nem dedó, nem homokozó hülye gyereknek, ezért szigorúan tartózkodjunk az olyan mondatoktól, hogy „Plííííz plíííz plííízzzz” vagy hogy „Léccci léccci léccike!”. Mindenki utálja. Azt is, aki ilyet ír. Fórumon nem szokás a kérdésünkre mail-ben választ kérni. Már csak azért sem, mert a feltett kérdésünkre érkező válasz másnak is hasznos lehet a későbbiekben.
  • Tartózkodjunk az olyan semmitmondó hozzászólásoktól, amikor egy szakadt smile-n kívül nem tudunk mit beírni. Ha ennyire telik, inkább maradjunk csendben.
  • Ne használjunk túl sok felkiáltójelet vagy kérdőjelet (vagy egyéb jelet) indokolatlanul a hozzászólásainkban. A többiek akkor is meg fogják érteni a kérdésünket, ha nincs a végén „??????????”.
  • Hacsak nem nagyon-nagyon indokolt, akkor a hozzászólásunkat ne színezzük, ne állítsuk át a betűméretet, ne húzzuk szét stb… Magyarul próbáljunk meg igazodni a fórumhoz és ne feltűnősködjünk. A feltűnési viszketeségben szenvedőket sokan utálják.
  • Ha feltettünk egy kérdést a fórumon, majd a válasz előtt rájövünk a megoldásra, ne csak annyit írjunk be, hogy „már megoldódott”, mert ez bunkóság. Írjuk le, hogy mi volt a megoldás, hátha másnak is segítünk vele a későbbiekben.
  • Amennyiben kérdésünk van (vagy nincs, de be akarunk írni valamit) és az több témába is beleillik, akkor válasszuk ki a legszimpatikusabbat és tegyük be oda. Csak oda. Nem kell minden egyes témába beleírni ugyanazt a hozzászólást, mert keverednek a válaszok, illetve munkát adsz a moderátoroknak (rosszabb esetben az adminnak 🙂 ).
  • Adminnak és moderátornak nem szólunk be, pláne nem durván. Hiába hisszük, hogy nekünk van igazunk, nincs. Ha mégis beszólunk, vállaljuk a következményeket, ami lehet egy enyhe rászólástól kezdve bármi, egészen a fórumról való letiltásig. Ha nem tetszik az adott fórum hangvétele, stílusa, szabályzata vagy bármi egyéb, lehet másikat keresni.
  • Ha nem egy hozzászólást csak azért írunk meg, hogy kritizáljuk a másik mondandójában talált helyesírási hibá(ka)t, ne küldjük el. Vagy minket küldenek el, de melegebb éghajlatokra. A fórumozók nem szeretik az önjelölt nyelvtanszakértőket. Meg azokat is persze, akik képtelen leírni normálisan egy mondatot, de ez most egy más téma.”

—————————————-

Harder sok éves üzemeltetői tapasztalata alapján gyűjtötte össze ezeket a hasznos tanácsokat, de általánosságban is elmondható az, hogy minden fórumon be kell tartani a játékszabályokat, máskülönben elég gyorsan kiutálnak onnan. Olvastam már sokkal brutálisabb, viselkedésre vonatkozó tanácsokat.

Természetesen fórumonként változó a résztvevők vérmérséklete, és jó, ha tisztában vagy azzal is, hogy politikai témákban szinte mindig izzanak az indulatok, de egy muffinrecept cserélgetős topic-ban (fórumtéma) is össze lehet veszni, mondjuk a hozzávalók mennyiségén.

Blog-irányelvek, nem csak olvasóknak

Szinte ugyanezek az irányelvek vonatkoznak a blogok hozzászólásaira, és még azt tenném hozzá, hogy a blogokat általában egy ember írja. Tehát a fórumokkal ellentétben, nem egy komplett gárda, hanem a blog írója egy személyben a moderátor is. Mindig tiszteletben kell tartani az ő kéréseit, írott-íratlan szabályait. Bár durván hangzik, de nagyon igaz: minden olyan helyről, amelynek szabályaival nem értünk egyet, vagy kiutálnak minket, vagy a legjobb, ha mi magunk látjuk be, hogy nem vagyunk odavalóak.

A blogokkal kapcsolatban még egy valamit fűznék hozzá: a blog nem újság, tehát a tartalmáért kizárólag az írója a felelős, viszont külső irányelveknek, szakmai szervezetek elvárásainak nem kell megfelelnie. A blogoka ta látogatók minősítik a visszajárásukkal, hozzászólásaikkal. Ezért sosem szerencsés belekötni a blogok íróiba, mert általánosságban az mondható el ezekről a kezdeményezéskről, hogy önzetlen segítséget nyújtanak. Viszont a kisujj nyújtása után ne várd el az egész kart! 🙂

Végső konklúzió
Az internetezés nem olyan, mint a való élet, és mégis, szinte ugyan olyan. Nem olyan, mert a sorozatos félreértések elkerülése érdekében magasabb és erősebb gátakat kell szabnunk önmagunknak is, és sokkal, de sokkal jobban kell tolerálnunk mások hülyeségét.
Látogass el az index.hu vagy az origo.hu hatalmas forgalmat bonyolító fórumaira, és gyorsan rá fogsz jönni, hogy mennyire fontos a szabályok és elvárások rögzítése.

Remélem, Neked sosem lesz szükséged a fórum moderátorok segítségére!
Illetve mondhatnám úgy is, hogy az Internet istene mentsen meg Téged a moderátorok haragjától!

Szocializálódj az életben maradásért!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Tné Hajdu Judit

    Kedves Rita!
    Előző, 16. leckédben a Csalók, tolvajok, szélhámosokról írtál. Valamint arról, hogy felhasználónevet, jelszót ne adjunk ki soha.
    Most szerettem volna beregisztrálni UBER-re, ott viszont fenti adatokon túl, bankkártyaszám-, lejárat-, irányítószám-, mobilszám- és CVV számot, vagyis minden olyan adatot meg kellene adni, melyeket épeszű ember senkinek nem ad ki. Szerinted?
    Válaszodat előre is köszönöm. Üdvözlettel, Jucus

    • Vidi Rita Szerző

      Judit, az uber vélhetően nem a csalók és szélhámosok közé tartozik 🙂
      Úgy értelmezd az előző leckében írtakat, hogy most, ha regisztrálsz az uber-re, akkor utána soha, senkinek ne add ki az ottani belépési adataidat!
      Így oké? 🙂

Hozzászólás a(z) Tné Hajdu Judit bejegyzéshez Válasz megszakítása